2010 február 8. 00:00
Megjelent a TÁMOP 5.5.2./10/4 jelű, "Az önkéntesség elterjesztése" című pályázati kiírás. Az önkéntes tevékenység országos lefedettségét biztosító megyei önkéntes centrumok kialakítására, működtetésére, valamint az ehhez kapcsolódó szakmai programok meg­valósítására jelent meg összesen több mint 200 millió forintos keretösszegű európai uni­ós pályázat az ország nyolc megyéjében.

A pályázat keretében Bács-Kiskun,
Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Komárom-Eszter­gom, Nógrád, Somogy, Tolna és Vas
megyében önkéntes tevékenységet segítő megyei, koordináló centrumok
létrehozására, működtetésére, szakmai programok megvalósítására, így többek között az önkéntes
tevékenységet támogató honlap
létrehozására és fejlesztésére, az önkéntesség népszerűsítését szolgáló fórumokon,
konferenciákon való megjelenésre, megyei szintű roadshow-k, tájékoztató
rendezvények, konferenciák megszervezésére, lebonyolítására, a helyi médiában
való megjelenésre, az
önkéntesség elterjesztését szolgáló megyei szintű kiadványok meg­jelentetésére,
fogadószervezetek felkutatására, önkéntesek toborzására és közvetítésére, az
informális önkéntesség ösztönzésére, fogadószervezetek felkészítésére,
kapacitás­bővítésére és szemléletformálására igényelhető európai uniós
támogatás.

A konstrukció keretében önállóan
vagy konzorciumvezetőként Bács-Kiskun, Baranya, Bor­sod-Abaúj-Zemplén,
Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna és Vas megyében székhellyel rendelkező
egyesületek és alapítványok, illetve konzorciumi partnerként egyesületek,
alapítványok, közhasznú nonprofit gazdasági társaságok és szociális
szövetkezetek nyújthatnak be pályázatot. A pályázók körét részletesen a
pályázati útmutató tartalmazza.

A konstrukció keretében elnyerhető
vissza nem térítendő támogatás 22 millió és 27 millió forint között lehet. A
támogatás mértéke a projekt összes elszámolható költségének a 100
százaléka.

A pályázatok benyújtására 2010. február 18. és 2010. június 18. között van lehetőség.