Több mint 130 millió svájci frank, azaz (folyó áron) körülbelül 31,2 milliárd forint támogatás lekötését ünnepelték meg 2012. június 20-án a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a Svájci Nagykövetség/Svájci Hozzájárulás Program Hivatalának munkatársai és a projektvégrehajtók a Gerbeaud házban megrendezett konferencián.

2012 nyarán a Svájci-Magyar Együttműködési Program fontos mérföldkövéhez ért, ugyanis 2012. június 13-a volt az a határidő, amikorra a források elosztásáról, és a pályázó projektek támogatásáról a donor félnek döntést kellett hoznia. A Programból Magyarország folyó áron körülbelül 31,2 milliárd forint támogatásban részesül, ezzel a kedvezményezett országok közül a harmadik helyet foglalja el. A döntés értelmében a hozzájárulás segítségével közel negyven projekt és a pályázati alapokon keresztül százat is meghaladó kisprojekt valósul meg, melyek mindegyikére méltán lehet büszke Magyarország. A támogatott projektekről, valamint Svájci-Magyar Együttműködési Program részleteiről a kiadványunkból tájékozódhat.


P1020935

E támogatási konstrukció kiemelt jellemzője a közérdek és közhasznúság, amely a garanciája annak, hogy eredményei hosszú távon, a társadalom minél szélesebb köre számára is elérhetőek és hasznosíthatóak lesznek. A Svájci Hozzájárulás része egy átfogó nemzeti fejlesztési tervnek, kiemelt célja hazánk és az Európai Unió fejlettebb államai közötti társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek csökkentése. A program másik alapvető célkitűzése az elmaradott területek felzárkóztatása az országon belül. A támogatás elsősorban a hátrányos területekre összpontosul, ezért sok projektet a program célterületének számító Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön hajtanak végre – ott, ahol a legnagyobb szükség van a támogatásra.

A kötelezettségvállalási határidő sikeres teljesítése alkalmából, illetve az összes jóváhagyott projekt megünneplésére a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a Svájci Nagykövetség/Svájci Hozzájárulás Program Hivatala egy sajtótájékoztatóval összekötött konferenciát rendezett 2012. június 20-án, melynek helyszíne a Gerbeaud Ház volt. A konferencia programját magyar és angol nyelven is, valamint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség sajtóközleményét is elolvashatja.