2016 január 13.
Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Felhívás egyes, derogációval érintett ivóvízminőség-javító projektek” című (KEHOP-2.1.2 kódszámú) kiemelt felhívás.

Felhívjuk a támogatást igénylők figyelmét, hogy a felhívás módosulásai az alábbi pontokat érintik:

1.         a Felhívás 3.1.1. pontjában a támogatási jogcímek és támogatási kategóriákat tartalmazó táblázat kiegészítésre került.

2.         a Felhívás 3.8 (Önerő) pontja kiegészítésre került az 549/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet módosulása következtében.

3.         a Felhívás 5.3 (A támogatás mértéke, összege) pontja kiegészítésre került az állami támogatási kategóriákra vonatkozó információkkal.

1.         a Felhívás 5.4 (Előleg igénylése), valamint az 5.7 (Az elszámolható költségek mértéke, illetve arányára vonatkozó elvárások) pontja kiegészítésre került 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet módosulása következtében.  A módosítást a folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.

2.         a Felhívás 5.5 (Az elszámolható költségek köre) pontjából törlésre került a következő mondat: „Az előkészítési költségekre csak és kizárólag utófinanszírozási forma választható”.  A módosítást a folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.

3.         a Felhívás 7. (További információk) pontjában módosult a projektfejlesztés kezdetének várható időpontja.