Az Európai Bizottság Regionális Politikai Főigazgatósága részvételével, az NFÜ Koordinációs Irányító Hatósága a Közlekedési Operatív Program Irányító Hatóságával együttműködésben workshopot rendezett azzal a céllal, hogy bemutassa a közlekedési fejlesztések értékeléseinek legfontosabb megállapításait és ajánlásait. Az eseményen a 2014-2020-as operatív program tervezéséért felelős szaktárca képviselői tájékoztatást adtak a közlekedésfejlesztéssel kapcsolatos tervekről.
A workshop résztvevői az alábbiakban felsorolt közlekedésfejlesztési vonatkozású értékelésekről kaptak tájékoztatást a Terra Studio Kft. mint értékelő cég képviselője részéről:
• A kerékpáros közlekedésfejlesztés időközi értékelése a 2007-2013-as időszakban
• A közösségi közlekedési szolgáltatás értékelése menetrendi és utasszolgáltatási adatok alapján
• A városi és elővárosi közösségi közlekedési konstrukciók értékelése a 2004-2013 időszakban
Az Európai Bizottság Regionális Politikai Főigazgatóságának képviselője az Európai Unió 2014-20-as programidőszakának közlekedésfejlesztési elképzeléseiről tartott előadást.