2016 március 1.
A Széchenyi 2020 keretében megjelent „Aktív turisztikai hálózatok infrastruktúrájának fejlesztése” című (GINOP-7.1.2-15 kódszámú) felhívás 1. sz. módosítása, mely a projektfejlesztési jelleget tette hangsúlyosabbá, valamint a kerékpárút fejlesztéseknél pontosította a területszerzéssel kapcsolatos kérdéseket.

A módosítás a felhívás szakmai tartalmát is érinti részben, melyhez kapcsolódóan a kitöltőprogram is módosításra kerül a közeljövőben. A módosított kitöltőprogram megjelenéséről külön közleményben tájékoztatjuk majd az érdeklődőket.