A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a Svájci-Magyar Együttműködési Program 9. prioritási területének közösségi rendőrségi meghívásos pályázati felhívását 2011. július 16-án hirdette meg, mely területen összesen 2 millió svájci frank támogatás nyújtható.

A prioritási terület jellegéből adódóan a Svájci Szövetségi Tanács és a Magyar Kormány között létrejött Svájci-Magyar Együttműködési Program végrehajtásáról szóló Keretmegállapodás kihirdetéséről szóló 348/2007. (XII.20.) Korm. rendelet 2. melléklet 2.1 pontja alapján a Kormány által prioritást élvező projekt(ek)ről projektbeazonosítás történt, jelen esetben a 1241/2011. (VII. 15.) Korm. határozat értelmében a Belügyminisztérium jogosult pályázatot benyújtani ezen prioritási területre. Az előzetes nevesítés szükséges, de nem elégséges előfeltétele a projekt támogatásának, így nem eredményezi a támogatási szerződés megkötésének kötelezettségét.

A pályázat célja a magyar rendőrség rendőri munkával kapcsolatos filozófiájának átalakulása, a közösségi rendőrségi koncepció elterjedésének elősegítése, a közbiztonság és a biztonságérzet erősödése.

A pályázat elbírálása kétfordulós eljárás keretében zajlik, az első fordulóban beérkezett pályázat hazai értékelése 2011 augusztusában lezajlott, jelenleg a pályázat svájci oldali értékelése tart. Amennyiben a pályázat sikeresen továbbjut az első fordulón, végleges programtervezet benyújtására kerülhet sor, melynek már tartalmaznia kell az összes szükséges háttéranyagot. Az első fordulóban elért pozitív eredmény nem jelent automatikus sikert a második fordulóban.