Ex ante értékelés - felkészülés az EU 2014-2020-as programozási időszakára

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Koordinációs Irányító Hatósága az Európai Bizottsággal együttműködésben 4. alkalommal rendezte meg nemzetközi értékelési konferenciáját Budapesten. A konferencia célja az volt, hogy hozzájáruljon az uniós tagállamok 2014-20-as Partnerségi Megállapodásainak és operatív programjainak sikeres előkészítéséhez. Ennek érdekében a konferencia fókuszában a Partnerségi Megállapodás részét képező, kötelezően elvégzendő és számos szakmai érintettet bevonó ex ante értékelések és környezeti stratégiai vizsgálatok voltak.

Ebben az évben az Európai Bizottság négy főigazgatóságának (Regionális, Foglalkoztatási, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi), a tagállamoknak és nemzetközi szervezeteknek tervezésben és értékelésben jártas 26 szakembere mutatta be az ex ante értékeléssel kapcsolatos elvárásokat és a tervezés során felmerülő kihívásokat, valamint a tervezésben fontos szerepet játszó értékelési tapasztalatokat és módszertani megközelítéseket.

A 140 fős konferenciára 16 külföldi országból (az Európai Unióból és az Egyesült Államokból) 65-en érkeztek a résztvevők. Az Európai Bizottság értékelői hálózatának tagjai mellett a magyarországi államigazgatás, a tudományos élet és az értékelői szakma képviseltette magát.

A hagyományokat követve a nemzetközi értékelési konferencia alkalmával jelent meg ezúttal is a 2013-es Értékelési évkönyv, mely az NFÜ megbízásából, független külső értékelők által készített 25 magyarországi értékelés legfontosabb tanulságait és ajánlásait foglalja össze a következő témákban: foglalkoztatás és munkaerőpiac, gazdaságfejlesztés, oktatás és kultúra, egészségügy, közlekedés, környezet és fenntarthatóság, területi és társadalmi kohézió, közigazgatás és végrehajtás.

Az alábbiakban letölthető a konferencia programja, az NFÜ 2013-es Értékelési évkönyve és az elhangzott előadások.

Az angol nyelvű kapcsolódó dokumentumok itt találhatók